AGGTELEK

aggtelek panorama

Aggtelek Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Miskolctól 50 km-re északnyugatra, a szlovák határ mellett fekszik. Mellette található a cseppköveiről híres Baradla-barlang.

Népessége 2021-ben 513 fő
GPS: 48° 28' 0" N, 20° 30' 6" E
Ismertetőnk egy 2010. szeptemberi kirándulás alapján készült.
aggtelek terkep1


Aggtelek és a cseppkőbarlang neve mindenki tudatában szorosan összekapcsolódik. De mikor is jártunk erre utoljára? Talán egy régi osztálykiránduláson. Ez járt a fejünkben, amikor azt tervezgettük, hogy merre is indítsuk barátaink lakóautós kis konvoját a koraőszi hétvégén. Aggtelek jó választás volt: rengeteg látnivaló és szép természeti környezet várt bennünket.

A borsodi falvakat elhagyva éles kontrasztként jelentkezik a határ menti települések rendezettsége, tisztasága. Hja kérem, a turizmus bevételei és az EU-s támogatások csodákra képesek.
A Baradla Camping és Turisztaszálló közvetlenül a barlang bejárata mellett fekszik, ide rendezkedtünk be néhány napra. A szép nagy, karbantartott területen alig volt kempingező vendég - kedvünk szerint választhattunk helyet. Két felnőtt egy lakóautóban 3.800 Ft-ot fizet éjszakánként. Ebben az árban már az áramcsatlakozás díja is benne van. A szépen kialakított tűzrakóhelyek, fedett padok-asztalok szabadon használhatók, még előre felaprított fa is van. A WC-tusoló egyszerű kiképzésű, de tiszta, jól használható. Kérdés persze, hogy főszezonban mekkora lehet itt a zsúfoltság. Sajnos a lakóautók töltéséhez-ürítéséhez szükséges semmilyen infrastukturát nem építettek ki.

A kempingA kempingA Baradla barlang bejárata

A turistaszálló épületében nagy terasszal működik a Baradla Étterem. Csak ajánlani tudjuk a tárkonyos vadragut és a juhtúrós sztrapacskát. A parkoló túlsó oldalán, mintha a 70-es évekből ittfelejtett búcsúba csöppennénk: lángos, kifőzde meg igazi zsibvására az ajándéktárgyaknak. Éppen csak a céllövölde hiányzik...

A környék idegenforgalmát az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága kordinálja. Honlapjukon rengeteg információ található: anp.nemzetipark.gov.hu. Az Aggteleki - és a Szlovák-karszt barlangjai 1995 óta az Unesco Világörökségi listáján szerepelnek, szerencsére az épített  környezet is egyre inkább megfelel az elvárásoknak. Természetesen a környék legfontosabb programja a barlanglátogatás. A Baradla-barlangba induló kb. 1 órás vezetett túra szinte kötelező programpont. A látvány mellett igen emlékezetes a kiváló akusztikájú "Hangverseny-terem", ahol egy kis zenehallgatás is része a kirándulásnak. Akik nem csak sétálgatásra vágynak a barlangokban és nem riadnak vissza némi csúszás-mászástól sem, azoknak hatalmas élményt nyújtanak az igazi overallos-fejlámpás-gumicsizmás szervezett túrák a Meteor-, Béke- és Kossuth-barlangba. Az utóbbi túrák csak előzetes bejelentkezéssel indulnak. Ha valakit komolyan érdekel a barlangok felfedezése, akkor érdemes tájékozódni, mert különféle kombinált jegyeket kedvezményesen ajánlanak a látogatóknak.

A Baradla-barlangA Baradla-barlang A Kossuth-barlang

A környéket keresztül-kasul szelik a kijelölt turista utak és tanösvények. Némi gyaloglással átérhetünk Jósvafőre, ahol a négy patak összefolyásában fekvő falu műemléki védettségű terület. Érdemes ellátogatni a Tengerszem-tóhoz, az 1940-ben mesterséges úton létrehozott tó nagyon szépen illeszkedik a tájba.

JósvafőJósvafő - látogató központA Tengerszem-tó

A környékbeli látnivalók közül ajánljuk még a Guiness rekord könyvet Szinpetriben. A világ legnagyobb könyve 4,18x3,76 m méretű, 1420 kg tömegű és Törékeny Természeti Örökségünk címmel a tájék élővilágát mutatja be. A lapozásához 8 ember szükséges. Érdekesség még a Jósvafő környékén található Hucul-ménes. A név az egykoron a környéken őshonos lófajtára utal, amely kistermetű és a ménest mindmáig ridegen tartják: egész évben szabadon legelnek. Azon kívül, hogy megcsodáljuk a lovakat, lehetőség van lovasoktatásra, fogatos kirándulásra és tereplovaglásra is.

A világbajnok könyvA hucul ménesIlyen egy hucul ló

Ha már itt járunk csábít a lehetőség, hogy szétnézzünk északi szomszédainknál, Szlovákiában is. Mintegy 30 km-es autózás után érkezünk Rozsnyóra (Roznava), ahol lépten-nyomon a közös múlt magyar vonatkozású emlékeibe botlunk. A város szépen rendezett négyzet alakú főtere az ország legnagyobb középkori tere (2013. tavaszáig felújítás alatt!). Alig 5 kilométert kell tovább autóznunk kelet felé, hogy elérjük a hegy tetejét koronázó Krasznahorka várát. A vár története a XIII. századig nyúlik vissza, Na itt aztán mindenki megfordult, aki a magyar történelemben igazán számít: Mátyás, Thököly, Rákóczi. A szépen  rendbehozott várban ma múzeum található. Sajnos a 2012. márciusi tűzeset miatt a vár ideiglenesen nem látogatható. A hegy lábánál terül el Krasznahorkaváralja település, ahol a környék és a vár urai, az Andrássy család megannyi emléke látogatható. Innen már csak 60 kilométert kell megtenni, egy kassai kirándulás kedvéért, de ez már egy külön ismertetőt érdemel, és nekünk sem fért bele az időnkbe.

RozsnyóKrasznahorka váraAz Andrássy mauzóleum

A környék igen változatos programokat kínál az idelátogatóknak. A természeti szépségek mellett a szlovák karsztvidékkel összefogva rengeteg kulturális eseményt és fesztivált is rendeznek. Érdemes válogatni belőlük!
2010-11-ben a Nemzetközi Természetbarát Szövetség környéket (a Gömör-Tornai Karsztot, amely az országhatáron átnyúló egységes terület) az Év Vidéke címmel ruházta fel, ezzel is jelezve a környék kiemelkedően értékes mivoltát.