PORTUGÁLIA

Az ismertető 2005-ös és 2011-es  személyes tapasztalatok alapján készült.

1. Odajutás, tranzit országokPortugália domborzati térképe
Portugáliát csak Spanyolországon keresztül lehet megközelíteni. Mintegy egy tucat átkelési lehetőség van főúton (köztük 3 autópályán). Legfontosabbak a legdélebbi (a Cadiz-i öböl mentén, Huelva-n keresztül vezető), középtájon Bajadoz-Evora közötti és északon a tengerparttal párhuzamos autópálya.

2. Körutazás hossza, szükséges időtartam, javasolt időpont
Portugáliában 1200 -1500, maximum 2000 kilométeres túrával valamennyi nevezetesség jól bejárható. A probléma inkább az, hogy az oda- illetve visszaút még autópályán is legalább 3-3 nap, útvonal választástól függően 3200-3500, vagy még több kilométer.

Tekintettel a hosszú és drága odavezető útra, rövid időre menni nem szabad. Két-három hét alatt az ország jól bejárható, ha egy kis nyaralást vagy kirándulást is beiktatunk, ez több is lehet. Általában Spanyolország meglátogatásával célszerű összekötni az utat. Az időjárás szinte egész évben alkalmas, a kempingek java része nyitva is van. Őszi-téli időben a nappalok rövidsége és strandolási lehetőség hiányában kevésbé kellemes, a csúcsszezonban (július-augusztus) a nagy meleg, a szárazság és a zsúfoltság lehet kellemetlen.

3. A lakóautózás elterjedtsége, ismertsége
Portugáliában, ha nem is olyan sokkal, mint más országokban, mindenhol találkozhat lakóautókkal az arra járó. Európa szinte minden nagy kempinges nemzete képviseltei magát a főszezonban. Az elmaradhatatlan hollandok mellett a máshol megszokottnál kevesebb német, de több francia, brit és természetesen spanyol és portugál lakóautó rója az utakat. Portugáliában a nyári kedvező időjárás miatt sokkal elterjedtebb még ma is a sátras kempingezés, és ez a külföldiek jelentős részére is vonatkozik. Sokan repülővel érkeznek és bérelt autóval, sátorral járják az országot.

4. Utak minősége, útjelzések
Az utak minősége, különösen a mellékutaké, elég rossz, de a helyzet javítására komoly erőfeszítéseket tesznek. Elsősorban a településeken belül sok a keskeny, javítgatott, kátyús út. A hegyekben (Serra da Estrela, Peneda-Geres Nemzeti Park) meredek, és nagyon kanyargós szerpentinekre kell számítani.

Az útjelzések kielégítőek, bár a lakott településekről kivezető utakat néha nehéz megtalálni. Új kiadású autóatlasz mindenképpen ajánlott, de a GPS-es navigáció teheti igazán biztonságossá a tájékozódást.

5. Parkolás
A városok belső területein itt is nehéz parkolni, sok a fizetős terület, de azért némi gyaloglás árán mindig lehet megoldást találni. Az utak mentén alig van pihenőhely, WC-vel pedig talán nem is találkoztunk.

6. Forgalom, közlekedési sajátosságok
A forgalmi viszonyok megfelelnek az itthoninak, talán kicsit türelmesebbek az autósok. Elég sok teherautó és kamion járja az utakat.

7. Kempingek, kempingkártyák használata
Portugáliában kb. 220 kemping van országszerte. A Roteiro-Campista katalógus teljes listájukat tartalmazza térképpel. A katalógus honlapja a http://www.roteiro-campista.pt/, ahol a megvásárlás lehetőségét is leírják, de helyben is beszerezhető. Nagyon jó katalógus, tartalmazza a szolgáltatásokat, az árakat és a megközelíthetőséget is (sajnos csak portugálul), bár ez utóbbihoz adott térképek elég sematikusak. A 2005-ös kiadástól GPS kordinátákat is tartalmaz.

A kempingek nagyobb része a tengerpartok közelében, döntően a déli részen, Algarve-ban van. Az árak kimondottan kedvezőek. Főszezonban (ez itt június elejétől számítják) két fő lakóautóval, elektromos csatlakozással 10 - 25 €-ért, átlagban 14 - 17 €-ért éjszakázhat. A lakóautó díja sok helyen függ a kocsi hosszától. Az árak alacsonyabbak az ország belsejében, míg a tengerparton, és elsősorban a déli szakaszon magasabbak. Zuhanyozásért általában nem kérnek külön díjat, az áramcsatlakozás 1.5 - 4 €. A kempingek tiszták (egy eset volt, hogy ilyen okból továbbálltunk), felszerelésük kielégítő. A tenger közelében lévő helyek kevés kivétellel 1.5 - 3 kilométerre vannak a parttól. Szinte mindenhol földes, homokos vagy köves az altalaj, füves hellyel alig találkoztunk. Sajnos ritka a jófekvésű, hangulatos hely. A parcellák általában lakóautóhoz kicsik. Nemzetközi kempingigazolványt (FICC) személyazonosításra és letétre mindenhol elfogadnak, kedvezményt csak kevés helyen adnak rá. Mintegy harminc kemping biztosít előszezoni kedvezményt valamelyik rendszerben.

8. Éjszakázó helyek
Portugáliában elvileg lehetséges kempingen kívül éjszakázni. Kevés alkalommal láttunk erre példát, akkor is döntően a tengerpartokon.

9. Lakóautós infrastruktúra kiépítettsége
Szinte minden kempingben van vízvételi és chem-WC ürítési, sok helyen szennyvíz leeresztési lehetőség. Kempingen kívül ilyennel nem találkoztunk. Lakókocsi-lakóautó értékesítő telepet, alkatrész boltot vagy szervizt nem láttunk. A katalógusok kevés éjszakázásra is alkalmas lakóautóparkolót sorolnak fel. Gázpalack töltési lehetőségről nem tudunk, a Campinggas hálózata kiterjedt, ezeket a kempingkatalógus is tartalmazza.

10. Bankkártya elfogadás
Benzinkutaknál mindenhol, kempingekben csak a nagyobb helyeken, a szupermarketek döntő többségében elfogadják a nálunk használatos és Magyarországon kibocsájtott kártyákat. Majd minden településen található ATM.

11. Autópályák, díjak
Az észak-déli és Liszabontól keletre menő autópályán túl néhány híd fizetős. A Tejo felett Liszabon mellett átívelő hídon 3.40 €-ért keltünk át lakóautóval. Más árakról nincs információ. A fentieken túl van néhány olyan út, pl. a déli tengerparttal párhuzamosan, de egyes szakaszokon az ország belsejében is, melyek gyakorlatilag autópályák, de nem fizetősek. Ezeken üzembehelyezés előtt áll egy elektronikus díjbeszedő rendszer, melyről nem tudjuk, hogy külföldi kocsik számára hogyan fog működni. Az autópálya hálózat kiépítése intenzíven folyik.

12. Turisztikai célpontok
A mindenki által ismert célpontok (Liszabon és környéke, Porto) mellett érdemes meglátogatni Evora-t és Braga-t, a kevésbé ismert városok közül Coimbra-t (egyetemének barokk könyvtára különleges élmény), Elvas-t, Estremoz-t és Guarda-t, esetleg Viseu-t.

Liszabon - Rossio  Belém - Szent Jeromos monostor  Coimbra - egyetem

Érdemes több napot tölteni Nazare-ban. Ennek a településnek nemcsak szép tengerpartja van, hanem a sziklafokon lévő óváros is kellemes séta színhelye lehet. Innen kiindulva többek között meglátogathatjuk a világörökség részét képező kolostorokat (Alcobaca, Batalha, Tomar), a nevezetes kegyhelyet Fatima-ban és Obidos-t, a hegytetőre épült, fallal körülvett középkori városkát, mely egy igazi gyöngyszem.

Alcobaca - monostor  Batalha - monostor  Portimao

A természeti kincsek közül nem szabad kihagyni a déli part sziklás részeit, a Lagos környéki sziklabarlangok meglátogatását motorcsónakkal vagy kiránduló hajóval, egy strandolást Portimao vagy Sagres mellett, ahol hatalmas sziklafalak alatti homokos parton élvezhetjük a tengert és a napot. És ha már erre jár a vándor, a terület központját, Faro-t, a kicsit messzebb lévő halászvároskát, Tavira-t és nyugati irányban Sagres erődjét is érdemes felkeresni. De szép sziklás partokon lehet sétálni a nyugati part egyes részein is, például Zambujeira do Mar körzetében. Aki a hosszan elnyúló homokdünéket kedveli, Porto-tól délre találhat ilyeneket. Liszabon-tól nem messze a kontinentális Európa legnyugatibb pontján, a Cabo da Roca-n még a látogatás tényét igazoló, névre szóló oklevelet is lehet venni.

Fatima - kegyhely  Lagos  Zambujeira do Mar

A hegyek kedvelői a Serra da Estrela hegységben 2000 méter közeli, de kopár hegyek között túrázhatnak, ami a jóval 30 fok feletti nyári napokon elég kemény dolog. Ezen a vidéken nem szabad kihagyni Manteigas-t, a hozzá vezető utak mindegyike csodálatos tájon vezet. Az ország északi részén lévő Peneda-Geres Nemzeti Park 1000 méter körüli hegyeiben már találkozhatunk árnyasabb részekkel is, és ezen a környéken jelzett turistautak is vannak. Hozzájuk, ha szerencsénk van, térképes ismertetőt is kaphatunk a Nemzeti Park központjában vagy a környék turista információs irodáiban.

Manteigas  Serra da Estrela  Geres

13. Üzemanyagárak
Portugáliában az üzemanyagárak érzékelhetően magasabbak, mint Spanyolországban vagy Franciaországban a szupermarketek kútjainál, de alacsonyabbak, mint Olaszországban. 2011 nyarán a gázolajat 1.33 és 1.37, a 95-ös benzint 1.54 és 1.60 € között vettük. A különböző kutak áraiban az eltérés nem jelentős.

14. Belépők
Portugáliában kevesebb helyen szednek belépőt, mint Nyugat-Europa többi országában, és általában az árak is alacsonyabbak. 65 év felett akár 50 %-os kedvezmény is járhat. Szenioroknak a 3 napos Liszabon kártya 32.40 €, Alcobaca, Batalha és Tomar monostoraiba 3-3 €-ért, a Coimbra-i egyetem épületeibe 4.90 €-ért juthatnak be. A Sagres-i erődbe a felnőtt belépő 3 €. A Lagos melletti sziklabarlangokhoz vezető egyórás motorcsónakos túra ára 2005-ben nem sokkal 5 € felett volt fejenként.

15. Bolti, vendéglői árak
Az élelmiszer árak a nagy szupermarket hálózatok boltjaiban talán kicsit alatta vannak a hazai áraknak. A kenyér valamivel drágább, a gyümölcs és zöldség kicsit, az ásványvíz érzékelhetően olcsóbb. Önellátás esetén a speciális magyar alapanyagok kivételével, minden megkapható.

A nagyobb kempingekben vagy környékén mindig van snack-bár vagy étterem, bár ezek előszezonban gyakran nincsenek nyitva. Az utak mellett, a településeken is sokkal találkozik az ember. Árakról nincs információ.

16. Turista információk
Minden jelentősebb településen van turista információs iroda, ahol a település térképe ingyenesen megszerezhető, és szóbeli tájékoztatást is adnak. Egyes helyeken programfüzet vagy ismertető is rendelkezésre áll. A városokban csak elvétve találkozik az ember a nevezetességeket ismertető vagy útbaigazitó táblákkal, az utak mentén csak a legismertebb nevezetességeket jelzik.

17. NyelvhasználatPorugál futbal rajongók
A kempingek recepcióin és a turista információs irodákban általában beszélnek angolul és franciául, sok helyen németül. A bolti eladókkal vagy az utcán járó emberekkel azonban kisebb esély van angolul vagy németül szót érteni (Portugáliában francia és spanyol a legpreferáltabb idegen nyelv, de érzékelhetően terjed az angol is).

18. Szubjektív értékelés
Portugáliát mindenkinek jó szívvel ajánlhatjuk aki
-  kedveli mind a természeti szépségeket, mind a városok adta élményeket, a történelmi nevezetességeket,
-  szivesen strandol sziklafalak alatti homokos partokon,
-  nyáron jól viseli a meleg időjárást, és
-  vállalja a hosszú odavezető utat.
Akinek csak korlátozott  idő áll rendelkezésére, annak Algarve, továbbá Liszabon és környéke meglátogatása javasolható.