ESZTERGOM

esztergom panorama1

Esztergom fejlett iparú, iskola- és kikötőváros a Közép-Dunántúli régióban, Komárom-Esztergom megyében, a Duna folyó jobb partján. Fekvése miatt a Dunakanyar legfelsőbb városának is szokás nevezni. Népessége 2020-ban 28 165 fő volt, és ezzel a megye második legnépesebb településének számít.

GPS: 47° 47′ 08″ N, 18° 44′ 25″ E
Ismertetőnk egy 2017. júliusi kirándulás alapján készült.

esztergom map


A 2017-es programban július közepén kaptunk egy gyenge hetet, hogy elvigyük valahová az unokákat nyaralni. Esztergomot már régen kinéztük egy párnapos kirándulás célpontjának, csak 2009 májusában kísérletünk sikertelen volt. Most először az interneten néztük meg a Gran Camping ajánlatát (http://www.grancamping.hu), majd egy kétnapos felderítő kirándulás után vágtunk neki a három gyerekkel.

A kemping a Prímás-szigeten, a Nagy-Duna partján, a parti út folyóval ellentétes oldalán található, 600 méterre nyugati irányban a hídfőtől, légvonalban alig több, mint egy kilométerre a Bazilikától. A szocializmus utolsó évtizedében kialakított táborhely legfőbb előnye - különösen a júliusi kánikula idején - a 10x20 méteres, 120-150 centiméter vízmélységű medence a partján kialakított tágas, füves területtel. A lombos fák megfelelő árnyékot adnak a mintegy 60-80 egység elhelyezésére alkalmas területen, de aki azt kedveli, talál napos helyet is.

A két vizesblokk magán viseli az építésük idején szokásos megoldásokat (zuhanyfülkék csak függönnyel, vagy azzal sem zárhatóak, kicsik a WC fülkék, nincs mozgáskorlátozottak számára megoldás). Mivel a tulajdonos nem azonos az üzemeltetővel, és építési korlátozás van érvényben a területen, egyelőre esély sincs a felújításra.

A területen tűzrakó helyeken túl van egy füves focipálya, de nincs kisebb gyerekek számára játszótér. A kempinges elhelyezés mellett 4-10 ágyas komfort nélküli lakókonténerek, 2, 3-4, 5 és 7-8 ágyas összkomfortos légkondicionált faházak és 2, illetve 3 ágyas panziószobák állnak rendelkezésre.


Van lakóautó szerviz pont és ingyenes a jól működő WIFI. A kemping mellett található egy étterem és bérelhetőek salakos teniszpályák. Ezen túl extra szolgáltatások (lézerharc, szabaduló szoba, buborékfoci) vannak a kínálatban.

Mintegy negyedórás sétával elérhető a belváros, ahol mindenféle üzlet megtalálható, de aki a nagy hipermarketeket szereti, az 2-3 kilométeren belül Tesco-t, Lidl-t és Aldi-t is találhat.

Az egész évben egységes ár két felnőtt számára lakóautóban 4500 forint éjszakánként, melyhez 600 forint áramcsatlakozási díj (6-10 Amper) és fejenként 300 forint idegenforgalmi adó jön. A személy és parcelladíjból 10 % kedvezményt adnak a hazai vagy nemzetközi kempingigazolványra.

Összességében a régi építésű hazai kempingek sorában a jobbak közé tartozik az esztergomi Gran Camping.

A város számos látni és látogatni valót tartogat. Legjelentősebb a Bazilika és a vár. Előbbiben meglátogathatjuk a kincstárat és az altemplomot is, és felmászhatunk a 71.5 méteres kupola peremére, ahonnan csodálatos kilátás nyílik minden irányban. Az egykori várat csak részlegesen lehetett rekonstruálni. Benne ma a Vármúzeum működik. A várhegy alatti Vizivárosban számos hangulatos utcarészletet találhatunk. Itt van a Prímási palota és több múzeum, köztük a Keresztény Múzeum és a Balassa Bálint Múzeum. Több épületben hangulatos vendéglátóhelyeket alakítottak ki. Van itt Pálinka Patika és a Bazilika alatt egy hosszú alagútszerű pincében Borkultúrális Központ.

A Várhegytől délkeletre találjuk a város főterét. Ezt az egykoron Vak Bottyán kastélya uralja, benne ma a polgármesteri hivatal működik Az épület előtt egy nemrég felújított Szentháromság szobor, a tér egyik oldalán egy szökőkút áll. A téren és a környező utcákban számos szép palotát láthatunk, sajnos keveredve a modernkor - és itt a szocializmus éveire gondolok elsősorban - jellegtelen épületeivel. A Bazilikán kívül jó fél tucat további templom található pusztán a belvárosban és közvetlen környezetében.

Sajnos az épületek döntő többsége, legyen az régebbi vagy újabb - és ez alól a polgármesteri hivatal sem kivétel - elég leromlott állapotban van, sok a málló vakolatú, lepergő festésű ház.

A nyári hónapokban minden hétvégére jut kulturális program. Több fesztivál és koncert mellett a Várszínház előadásai emelhetőek ki.

A történelmi atmoszférán és az épített környezet szépségein kívül Esztergom hangulatos sétákat ígér a Kis- és Nagy-Duna partján. Akár gyalogszerrel is át lehet sétálni a hídon Párkányba.

Külön említést érdemel, mint programlehetőség a Prímás-szigeten lévő Aquasziget Gyógy- és Élményfürdő. A tradicionális Szent István Strandfürdőt és Szállodát éppen átépítették.

A város tágabb környezete is kínál kirándulási lehetőségeket, elsősorban gyalogos túrázók, de kerékpárosok, vagy motorosok, autósok számára is. A kempingtől alig két kilométerre lévő vasútállomástól indul egy 14 kilométeres, 550 méter szintkülönbségű körtúra a Vaskapu-hegyre. Mintegy hét kilométerre van Visegrád felé a Búbánat-völgy bejárata, melyet egy 12 kilométeres, 480 méter szintkülönbségű körtúrával járhatunk be. Mintegy 16 kilométerre találjuk Dömöst, ahonnan a Rám-szakadék járható be. 13 kilométerre van Pilisszentlélek, 18-ra Dobogókő, ahonnan számos túra tehető a Pilisben. A közeli Visegrád meglátogatása is felvehető a programba. Ezekhez a túrákhoz igénybe vehető a környék jó autóbusz közlekedése.

A vízitúrázást kedvelők számára a kemping előtt folyik a Nagy-Duna. Ezen csak gyakorlott evezősök és jó hajókkal közlekedjenek, mert veszélyes víz, sodrása erős.