LENGYELORSZÁG

Az ismertető 2018 évi személyes tapasztalatok alapján készült.

1. Odajutás, tranzit országok

poland map

Lengyelországba Szlovákián keresztül vezet az út. Bár aki a nyugati területeket (Szilézia) célozza meg, választhatja a szlovák – cseh irányt is, erre többnyire autópályán juthat el céljához. Függően az indulási- és célállomástól a Pozsony/Komárom/Esztergom – Zsolna, a Vác – Besztercebánya, Ózd – Poprád vagy a Miskolc – Kassa - Eperjes útvonal kerülhet szóba. Ezeken a megközelítéseken csak elvétve találkozhatunk autópályával.

2. Körutazás hossza, szükséges időtartam
Az oda-vissza úttal együtt Budapestről négyezer kilométer autózással valamennyi fontos hely bejárható.
Lengyelország nagy célterület, három és félszer nagyobb Magyarországnál, és mintegy 60 %-a Franciaországnak. Ennek megfelelően részletes bejárásához hosszabb időre, mintegy 6-8 hétre van szükség, melyet növelhet egy strandolás a tengerparton, egy üdülés a Mazuri tavak mellett vagy a Tátrában. Szükség esetén az ország bejárása jól szakaszolható. Egy Krakkó – Wieliczka – Zakopane kirándulás vagy Szilézia felkeresése akár már egy hosszú hétvégébe is beférhet. Az előbbi Sandomierz, Zamosc, esetleg a Dunajec áttörésének, utóbbi Wroclaw és Poznan felkeresésével egészíthető ki egyhetes úttá. De nagyon tartalmas egy-két hetes túra tervezhető a Mazuri tavak, Malbork, Torun, Elblag (a csatornával) és Gdansk meglátogatására, melynek keretében Varsó is felkereshető.
Lengyelország klímája hasonló a mienkhez, csak mivel északabbra fekszik, alapban hűvösebb. Ennek megfelelően az időjárás május elejétől szeptember végéig - némi kompromisszummal - kedvező, a kempingek java része is így van nyitva, bár vannak ennél hosszabban, sőt egész évben nyitva tartó táborhelyek is.

3. A lakóautózás elterjedtsége, ismertsége
Lengyelország csak az utóbbi években vált a kempingezők célpontjává. Ennek megfelelően egyre nagyobb számmal keresik fel a német, holland, újabban francia, de más nemzetiségű lakóautósok is. Hazai lakóautó a népesség számához viszonyítva szerény mértékben fordul meg a kempingekben.

4. Utak minősége, útjelzések
Az utak minősége nagyon vegyes. Az úthálózatra jellemző a szövevényes struktúra, ami jobban elosztja a forgalmat, mint a hazai csillag rendszer. Ugyanakkor az utak nagyon keskenyek, és a többnyire sík terepen is kanyargósak. A sok kamion miatt gyakran hosszanti nyomvályúsak.
Az útjelzések kielégítőek. Új kiadású térkép használata ajánlott, de GPS-es navigáció teheti igazán biztonságossá a tájékozódást. 

gizycko

5. Parkolás
A városok belső területein itt is nehéz parkolni, vannak fizetős zónák és parkolók, ahová nem mindig engedik be a lakóautókat. Azért némi gyaloglás árán mindig lehet megoldást találni. A nagy városokat célszerű elkerülni. Az utak mentén nincsenek pihenő helyek, WC-vel pedig csak a nagy fizetős parkolókban találkoztunk.

6. Forgalom, közlekedési sajátosságok
A forgalmi viszonyok megfelelnek az itthoninak, csak a szerény autópályahálózat miatt sokkal több a kamion, ami a keskeny utakon megnehezíti a vezetők dolgát. A hegyi utakon nagy körültekintéssel kell autózni. A vezetők többsége - beleértve a kamionosokat is - nagy türelemmel követi a lassabb járműveket, és a motorosokat is kellő óvatossággal kezelik.

Egyetlen jelentősebb eltérés, hogy a lakott területet nem a helységnévtábla jelzi, hanem egy település sziluettjét szimbolizáló tábla. Nagyon sok helyen a mi gyakorlatunkban nem lakott területnek minősített terület is annak számít. Általában elmondható, hogy nagyon sok és gyakran értelmetlennek ható sebességkorlátozás van érvényben. Ha ehhez hozzávesszük, hogy GPS-ünkben tárolt sebességhatárok többnyire köszönőviszonyban sincsenek a tényleges szabályozással, nagyon oda kell figyelni, ha az autós nem akar beleszaladni egy szabálysértésbe.

7. Kempingek, kempingkártyák használata
Az ADAC katalógusa az országban mintegy 80 kempinget sorol fel. A nagyobb internetes adatbázis ennek jó négyszeresét. A kempingek döntő többsége a tengerparton, a Mazuri tavaknál vagy a déli részeken van. A Varsótól keletre eső területeken nagyon kevés található. A jelentősebb városok többsége mellett is találhatunk legalább egy kempinget. Elég gyakori, hogy ezek gyalog távolságra vannak a történelmi belvárostól, vagy  tömegközlekedéssel könnyen megközelíthetőek. A kempingek jelentős része magánvállalkozás. A komfortra általában nem lehet panasz, de előfordul, hogy lelakott az infrastruktúra. Javasolt az egyéni érintésvédelmi relé alkalmazása.

Az ACSI Camping Card mindössze 4, a CampingCheque három, az ADAC CampCard csak két helyen biztosít elő- illetve utószezoni kedvezményt. Ezekre alapozva nem lehet komoly túrát tervezni. A kempingek többségében a nemzetközi kempingkártyára 5-10 %-os kedvezményt adnak, és letétnek mindenhol elfogadják. 

torun

8. Éjszakázó helyek
Nincs tudomásunk a kempingen kívüli éjszakázásra vonatkozó szabályokról, nem is láttunk nyilvános helyen éjszakázó lakóautót. A katalógusokban vagy internetes adatbázisokban sem találkoztunk éjszakázásra is alkalmas lakóautó-parkolóval. De a Wieliczka-i sóbányák és a Ksiaz-i kastély parkolójában, amikor beálltunk, megkérdezték, itt akarunk-e éjszakázni.

9. Lakóautós infrastruktúra kiépítettsége
Vizet valamilyen formában minden kempingben lehet vételezni. Szennyvíz leeresztési és chem-WC ürítési lehetőség az általunk meglátogatott helyeken már nem mindenhol volt. Kempingen kívül ilyennel nem találkoztunk. Lakókocsi-lakóautó értékesítő telepet, alkatrész boltot vagy szervizt nem láttunk.

10. Bankkártya elfogadás
Benzinkutaknál, szupermarketekben gyakorlatilag mindenhol, kempingekben és beléptidíj fizetésnél csak a nagyobb helyeken fogadják el a nálunk használatos és Magyarországon kibocsájtott kártyákat. Gyakran megkérdezik, hogy zlotyban vagy forintban kérjük az elszámolást. Tapasztalatunk szerint zlotynként akár 4-5 forinttal is kedvezőbb lehet a zlotyban történő elszámolás. Majd minden településen található ATM.

varso

11. Turisztikai célpontok
Lengyelországot legfontosabb turistacsalogatója, az UNESCO világörökségi listáján szereplő tucatnyi hely mentén érdemes felfedezni. Ezek többsége történelmi városmag, vagy egyedi épület. Mellettük számos természeti érték és elsősorban a II. világháborúhoz köthető történelmi hely érdemel figyelmet.

Európában talán Lengyelországot súlytotta legjobban és leghosszabban a II. világháború. Ennek következtében a települések nagy része súlyos és kijavíthatatlan károkat szenvedett. Szczeczin-ben például a rombolás mértéke elérte a 85 %-ot. De sok más helyen is előfordult az 50 % feletti érték. Ilyen nagyfokú pusztítást nem lehetett maradéktalanul helyreállítani. Az egyes városok különböző filozófiával próbáltak megfelelni a kihívásnak. Szczeczin-ben csak néhány épületet rekonstruáltak, melyek azután elvesznek a szocializmus panelrengetegében, itt nincs is történelmi városközpont. Elblag-ban a régi városmagra emlékeztető stílusban modern belvárost építettek. Részben Gdansk-ban is ezt a módszert követik még ma is. Torun-t, melyet arányaiban a legkisebb kár ért, sikerült autentikusan felújítani és megőrizni.


A felújításoknál már csak a renoválandó épületek sokasága miatt sem lehetett az eredeti állapotok helyreállítására törekedni. Sok helyen alkalmaztak modern technológiákat és anyagokat. Így gyakori, hogy értelmezhetetlen egyveleg jött létre, mely nem tudja felidézni az eredeti hangulatokat. Nagyon kevés bútor és használati tárgy vészelte át a századokat, különösen az utolsót. Ezért csak ritkán találkozhatunk autentikusan berendezett terekkel. Ezek hiánya sokat ront a látogatások élményén.

Jó tucatnyi városnak van kisebb-nagyobb történelmi belvárosa, melyben nagyon hangulatos részeket fedezhetünk fel. Poznan főtere, a Wroclaw-i egyetem épülete, Malbork-ban a Teuton lovagok főhadiszállása, mely Európa legnagyobb középkori vára, Gdansk hangulatos utcái vagy Torun belvárosa emlékezetes célpontok. De ha teheti valaki, érdemes felkeresni a kevésbé ismert Sandomierz-t vagy Zamosc-ot.

Lengyelországban hagyományosan erős a katolikus vallás, és ezt a szocializmus éveiben sem tudták gyengíteni. Ennek megfelelően sok nagyon szép kialakítású templomot kereshetünk fel. Ezek szinte kivétel nélkül nagyon jó karban vannak, csak Gdansk-ban láttunk két felújításra váró templomot. Nagyon nagy II. János Pál kultusza. Sok helyen emlékeznek meg látogatásairól, szinte minden városban van szobra. A délkelet-lengyelországi fatemplomok az UNESCO listáján is szerepelnek. Különösen szép a Sziléziában (Swidnica-ban és Jawor-ban) található két evangélikus „Béketemplom”. 

Két kiemelkedő ipari műemlékről kell említést tenni. A sóbánya Wieliczka-ban felejthetetlen emlék, különösen, ha korábban nem járt valaki ilyen helyen. Az Elblag csatorna pedig világviszonylatban is egyedi. Itt zsilipelés helyett sínen futó kocsikra kötik ki a hajókat melyeket azután a víz erejével mozgatnak és hidalják át az egyes szakaszok közötti magasságkülönbséget.

A II. világháború számos emléke ma is látogatható. A koncentrációs táborok, köztük is kiemelten az Auschwitz-Birkenau-i közismert emlékhelyek. De a Mazuri tavak környékén Gierloz-ban felkereshető a Farkasodú, Hitler egykori főhadiszállása, ahonnan a keleti front hadműveleteit irányította, és ahol az emlékezetes merényletet követték el ellene. Visszavonulásukkor a német csapatok felrobbantották, de így is jól érzékelhető a terület funkcionalitása. A tengerparton a Leba melletti Rabka-ban a hírhedt V2 rakéták kísérleti telephelyére is érdemes ellátogatni (ez összeköthető a Vándorló dűnék felkeresésével). Sziléziában a Ksiaz kastélynak is fontos szerepet szántak a nácik, a kastély alatt hatalmas földalatti járatrendszert alakítottak ki.

Számos középkori vár maradt fenn részben vagy egészben. A legjelentősebb a már említett Malborki Teuton lovagvár, de a Mazuri tavak fővárosában Gizycko-ban, vagy Sziléziában (Bolkow, Chojnik) is találhatunk ilyeneket, nem megfeledkezve az eredetileg ilyen rendeltetésű Wawel-ről Krakkó-ban vagy a Királyi palotáról Varsó-ban. Külön érdemes megemlíteni a lengyel királyok nyári palotáját a Varsó melletti Wilanow-ban.

Egyedi érdekesség a Centenáriumi csarnok Wroclaw-ban. Az 1913-ban elkészült csarnokot a mérnöki teljesítmény okán az UNESCO érdemesnek tartotta felvenni a kulturális világörökségi listára.

Az épített környezet fontos elemei a köztéri szobrok. Ilyenekkel sok helyen találkozhatunk. Talán legérdekesebbek azok az alig kétarasznyi törpéket ábrázoló bronzszobrocskák, melyek Wroclaw utcáit teszik hangulatosabbá. De találkoztunk hasonlóval Gdansk-ban is és kedves életképekkel több városban.

Az ország nagy része mezőgazdaságilag művelt sík vidék. Ezen a területen csak a hangulatos tavak kínálnak természeti szépséget. Ezek közül kiemelkedik a Mazuri tavak néven ismert tórendszer. A tengerpart többnyire homokos, a part mentén futó dűnékkel. Ezek közül a legnevezetesebb a Leba-tól nyugatra lévő Vándorló dűnék. Hegyes területet az ország déli részén találunk. A Magas-Tátra jelentős része Lengyelországhoz tartozik, legismertebb központja Zakopane. A Tátrától keletre nevezetes hely a Dunajec folyó áttörése, mely lengyel-szlovák határszakasz. Mindkét oldalról indítanak tutajos túrákat, de gyalogosan csak a szlovák oldalon lehet visszajönni. A Tátra mellett gazdag kirándulási lehetőséget kínál Szilézia is.
12. Autópályák, díjak
Lengyelországban nem sok autópálya van. Ezeket „A”-val jelölik és fizetősek. A díjbeszedés kapuknál történik. Mi nem éltünk a lehetőséggel, így árakat nem tudunk mondani.
Vannak szép számmal autópálya paraméterekkel rendelkező gyorsforgalmi utak. Ezeket „S”-sel jelölik és ingyenesek, gyakran csak egy főút pár kilométeres szakaszát építették át ily módon, nem képeznek egységes hálózatot.
Más útdíjjal nem találkoztunk.

13. Üzemanyagárak
2018. május - júniusban literenként 1.18 - 1.21 euró körül járt a gázolaj ára. A különböző kutak között ±3 centes eltérések voltak.

zamosc

14. Belépők
A turisztikailag jelentősebb helyeken belépődíjat szednek. Az állami kezelésben lévő műemlékeknél ez relatív alacsonyabb, és van szenior kedvezmény, többnyire 30-50 %. A szenior belépő Krakkó-ban a Wawel Állami termeibe 12, a királyi lakosztályokba 19, a kincs- és fegyvertárba 12 PLN. Varsó-ban a királyi palotába 20, a Wilanow-i kastélyba 20 PLN a belépő. Gizycko-ban a víztoronyba 10, az erődbe kedvezményesen 7 PLN-ért lehet bemenni. Gierloz-ban Hitler főhadiszállásának romjait teljes áron 15, Rabka-ban a V2 kísérleti telepet 10 PLN-ért látogathattuk meg. Malbork várba 29.5, Poznanban a királyi kastély tornyába 8, Wroclaw-ban a Centenáriumi csarnokba 9.9 PLN a szenior belépő, míg az Egyetem négy termébe teljes áron 13 PLN-ért juthattunk be. A Ksiaz-i kastélyba 25, a Bolkow-i várba 5 PLN a szenior jegy. Templomokban csak ritkán kérnek belépőt. Ilyen a Mária templom Krakkó-ban és a Swidnica-i és Jawor-i béketemplomokban is teljes áron 10-10 PLN-t fizettünk. Gdynia-ban a Dar Pomorza történelmi vitorlásra szeniorként 5 PLN-ért engedtek fel. A Wieliczka-i sóbányában 89 PLN volt fejenként a belépő idegennyelvű vezetéssel.

A nemzeti parkokban is szednek belépőt. A tengerparton a Vándorló dűnékhez 3 PLN-ért engedtek, Bielowieza-ban a látogatóközpont kilátójába a lift 4, ugyanott a múzeum 11 PLN szenior kedvezménnyel. A közeli bölény rezervátumba 5 PLN a kedvezményes jegy. Ugyanakkor a Nemzeti park szigorúan védett területét csak vezetővel korlátozott létszámú csoportok látogathatják, csoportonként többszáz zlotyiért.

A Mazuri tavakon egy közepes, jó félnapos hajókirándulás 75, míg az Elblag csatornán a hajózás transzferrel 94 PLN-be került.

Ottjártunkkor a zlotyi kb. 77 forintba került.

15. Bolti, vendéglői árak
Az élelmiszer árak a nagy szupermarket hálózatok boltjaiban kicsit alacsonyabbak a hazaiaknál. Önellátás esetén a speciális magyar alapanyagok kivételével minden megkapható. A kempingekben nincs üzlet, többhöz tartozik bár, esetleg étterem. A Mazuri tavaknál, a hajó fedélzetén 50 PLN-be került egy sülthal sültkrumplival, sörrel felszolgálva.

16. Turistainformációk
Turista információs irodát minden jelentősebb helyen találtunk. Több esetben a kempingekben is lehetett térképeket vagy némi tájékoztató anyagot szerezni.

malbork

17. Nyelvhasználat
Általában mindenhol beszélnek angolul, Sziléziában néhol a némettel is el lehet boldogulni.

18. Szubjektív értékelés
Lengyelországot mindenkinek jó szívvel ajánlhatjuk, aki
• akár a hűvösebb, homokos tengerpartot, akár a magas hegyeket kedveli,
• nyitott mind a természeti szépségekre, mind a települések adta élményekre, a közelmúlt emlékeire,
• kedveli a hűvösebb időjárást, elviseli az esetenként szerényebb táborhelyeket.
Akinek csak korlátozott idő áll rendelkezésére, annak egy Krakkó – Wieliczka – Zakopane vagy egy Szilézia-i körtúra ajánlható. Ha kicsit több idő áll rendelkezésre, Malbork – Torun – Gdansk és az Elblag csatorna felkeresését javasoljuk.