TATA

tata panorama1

Tata városa a Dunántúl északi részén, a Kisalföld és a Dunántúli-középhegység találkozásánál, Tatabányától 9 km-re, a mesterséges Öreg-tó partján fekszik. Ősidők óta lakott település.

Népessége 2021-ben 23 479 fő.
GPS: 47,65524° N, 18,32850° E
Ismertetőnk egy 2007-es húsvéti kirándulás alapján készült.
tata terkep1


A korán jött tavasz és a húsvéti ünnepek adta hosszú hétvége hatására - na meg, mert lakóautónk rendszámának téli pihenője is frissen járt le - elhatároztuk, hogy idén a hosszú nyári út előtt egy kis bemelegítő kempingezéssel nyitjuk a szezont. Nincs könnyű helyzetben az, aki nem kedveli a termál fürdőket, és április első felében szeretne kempinget találni! A kempingek javarésze - köztük kedvenc hétvégéző helyünk is - csak április közepén - május elején nyit, és ebben az elhatározásukban az idei jó idő sem ingatta meg az üzemeltetőket.

Végül Tata mellett döntöttünk, itt is csak az Öreg-tó Kemping üzemelt. Ifjúságunk sok évtizeddel ezelőtti éveiben többször jártunk már erre, és kedves emlékeket őrzünk a környékről. Legutoljára 15 éve töltöttünk pár hétvégét itt.

Most péntek dél körül érkeztünk, és akkor még nem lepődtünk meg, hogy üres a kemping. Az már furcsább, hogy egész hosszú hétvégén egyszál magunkban voltunk, még a faházak is üresen álltak. Pedig a kemping új tulajdonosai korlátozott forrásaikból elkezdték a felújítást. Elsőnek készült el tégla épületekben néhány apartman és az étterem bővítése-felújítása. Az egyik vizesblokk belülről már kész van, sajnos az épület adottságai miatt nem lehetett kabinos zuhanyozót kialakítani, maradt a függönyös megoldás, de minden tiszta, volt WC papír és bőségesen jó meleg víz, akkor is, amikor bejelentés nélkül megérkeztünk. Az ünnepi hétvégén is dolgoztak az erősáramú hálózaton, és néhány faház felújításán-komfortosításán, de készül az új mosó-mosogató helység (sajnos a régit hamarabb bontották el) és megújulnak a tűzrakó helyek is. A beszélgetésekből megtudtuk, vannak további tervek is.

A kempingben 16 darab 80-100 négyzetméteres parcellát alakítottak ki egyéni víz és csatorna csatlakozással, de a füves területen és a fák között legalább dupla ennyi lakóautónak, lakókocsinak és sátornak van még hely, és mintegy 30 különböző korú, méretű és komfortfokozatú faház is várja a látogatókat. Aki a csillagokat keresi egy ilyen helyen, az - saját megítélésünk szerint - úgy jó kettőre, a folyó fejlesztéseket figyelembe véve gyenge háromra számíthat. Viszont nagyon kedvesen fogadtak, ugyan az MCCC igazolvánnyal nem igazán tudták, mit kezdjenek, de a nemzetközi kártya láttán adtak 10% kedvezményt, még az áramcsatlakozási díjból is.

De egy szálláslehetőség igazi értékét nem kis mértékben a környezetében található látogatnivalók adják meg. E tekintetben az Öreg-tó kempingnek nagyon jók az adottságai. A régi 1-es út mellett van, a benzinkút után azonnal, amikor beérünk Budapest felől Tatára.

A tóhoz büfékkel, fagylaltozókkal, panziókkal és üdülőházakkal szegélyezett úton lehet pár perces sétával eljutni. A város negyedórás gyaloglással vagy rövid kerekezéssel érhető el.

Az Öreg-tóVárárokEsterházy-kastély

Tatán kiemelkedően sok látogatnivaló van. A 71 országosan jegyzett műemlék vagy műemlékjellegű épület mellett több, mint 250 helyi védelem alatt álló nevezetességet jegyeznek. Leghíresebbek a vár, melyben ma múzeum és kávézó működik, valamint az Esterházy grófok kastélya. Ez utóbbi komoly felújításra és ehhez EU pályázati pénzre vár. Van ezen kívül 5-6 természetvédelmi terület, köztük az egész Öreg-tó. A Kálvária domb oldalában szabadtéri geológiai múzeum található. Valaha 14 malom üzemelt a városban, az épületek részben állnak, de megváltozott funkcióval. Közelben a vertesszőlősi lelet, az agostyáni arborétum és a Gerecse hegyei kínálnak programot. A tó partján és a városban számos különböző igénynek megfelelő éttermet láttunk kerthelységgel, sok a panzió és kisebb szálloda. A vízisportok kedvelőinek az Öreg-tó kínál elfoglaltságot (hogy fürödni lehet-e benne, azt nem tudjuk, de így április első felében ez nem is volt téma), a horgászok inkább a közeli Cseke-tavat és az Öreg-tavat tápláló Által-eret részesítik előnyben. Nyáron a város túlsó szélén lévő Fényes fürdőbe lehet kilátogatni. Ott a fürdő területén is működik egy kemping.

MalomTatai várTatai vár

Gyenge egyórás, nagyon kényelmes kerekezéssel az Öreg-tó megkerülhető. Kis gyerekekkel is ajánlható a túra, mert emelkedő nincs, és egyetlen centimétere sem vezet közúton. Mintegy fele a parti aszfaltozott sétányt követi - átmegy a vár udvarán is -, a többi árnyas, murvázott erdei úton halad. Gyalog is megtehető az út, de így - sebességtől függően - akár két óránál is többel kell számolni. Másik javasolható kirándulás a közeli Edzőtábor mögött, szépen kialakított park közepén található Cseke-tó meglátogatása, sétával vagy kerekezéssel a parkban.

Bár a kemping kongott az ürességtől, nagyon sokan látogatták meg a várost ezekben a napokban. A parkolók mindenhol zsúfolásig megteltek, a sétányokon szinte hömpölygött a tömeg, és az erdei utakon is sok kirándulóval találkoztunk.

Tata nagyot fejlődött az elmúlt években. Utcáin sétálva számos szépen megújult, sok esetben új funkciót kapott épületet láthatunk, igazán düledező-omladozó ház talán nincs is, felújításra váró azért szép számmal előfordul. Természetesen az elmúlt évtizedek nyomaival lépten-nyomon találkozhatunk, itt is van panel lakótelep, a művelődési ház is a kor igénytelen építészetének tipikus terméke, és a tó panorámájába is bezavar pár magasház a régi és újabb hangulatos épületek mögött.

A város utcáit járva felcsillan az a remény, hogy talán valaha Magyarországon is lesznek olyan városok, falvak, melyeket Európa nyugati felén járva oly sokszor csodáltunk meg irigykedve.

Végül választásunknak nagyon örültünk. Kellemes és tartalmas napokat tudhatunk magunk mögött.