BÜKKSZENTKERESZT

bukkszentkereszt panorama

Bükkszentkereszt község Borsod-Abaúj-Zemplén megye Miskolci járásában, Miskolctól 20 kilométerre nyugatra, a Bükk-vidék területén fekszik.

Népessége 2021-ben 1 139 fő.
GPS: 48° 03′ 52″N, 20° 38′ 00″E

Ismertetőnk egy 2018. augusztusi kirándulás alapján készült.
bukkszentkereszt terkep


Az idei programban július és augusztus fordulóján adódott egy hét, hogy felkeressünk pár hazai helyet. A nagy melegre tekintettel hegyi célpontot kerestünk. Így találtunk rá a Bükkszentkereszthez tartozó  Hollóstetői Hegyi kempingre. (http://www.holloscamping.hu/)

A táborhely az Eger – Miskolc főútról érhető el egy rövid bekötőúttal, mely a bükkszentkereszti leágazástól indul. Egy nagyon szép völgyben, magas fák határolta tágasabb tisztáson lehet táborozni. Pár méter híján 600 m-es tengerszint feletti magasságával valószínűleg ez az ország legmagasabban fekvő kempingje. Nincsenek kijelölt parcellák, mintegy ötven egységnek van hely. A szép füves terület mellett az erdő szélén és egy ligetes részen is letáborozhatunk. Lakóautók számára elég nehéz vízszintes helyet találni. A tulajdonosok terveznek külön beállókat kialakítani. Bungalókban és faházakban is kínálnak szálláslehetőséget. Pár éve egy erős szélvihar több tízmilliós kárt tett a kemping felszerelésében. Ennek kijavítása anyagi és fizikai erőforrások hiányában még nem történt meg maradéktalanul. A vizes helyiségek színvonala hagy kívánnivalót, de tisztaságukra nem lehet panasz. Felújításuk szerepel a tulajdonos-üzemeltető terveiben, de az elmúlt időszakban minden forrást elvont a károk helyreállítása. Nemrég nyitottak meg egy kis büfét, az étterem helyreállítása még várat magára. A területet a szűkös források mellett nagy körültekintéssel és gondoskodással kezelik, és igyekeznek fejleszteni. 2018-ban a szezontól független ár lakóautóval két személy részére árammal 4800 forint, melyhez személyenként 350 forint idegenforgalmi adó jön.

Elhelyezkedése alkalmassá teszi a Bükk-hegység keleti részének bejárására, a hét kilométerre lévő Lillafüred, de akár Miskolc felkeresésére. Ezeken a helyeken tudomásunk szerint nem működnek kempingek.

A legközelebbi település, Bükkszentkereszt mind országúton, mind turista ösvényen mintegy négy kilométerre van, itt találhatunk egy kisebb üzletet, ahol minden beszerezhető.

Aki bázisát a Bükk hegység közepéhez közelebb akarja felállítani, az választhatja az Erdei kempinget Répáshután. Ez egy kisebb táborhely a település szélén, ahol faházak is várják a vendégeket. (http://www.erdeicamping.hu/) Itt egy éjszakát két személy lakóautóban árammal 3600 forintért tölthet el, melyhez személyenként 200 forint idegenforgalmi adó jön.

Fogadnak lakóautókat éjszakára a Rejtek-Répáshuta Tanösvény kiindulásánál, közvetlenül az Eger – Miskolc főút mellett lévő turistaháznál is (N48°03' 54,7" E20°33'47.0"), de itt nem ismerjük a körülményeket.

Mindkét kempingből elérhetőek a Bükk turistaútjai. Ajánlott indulás előtt tájékozódni, mert egyes jelzett utakat még nem tisztították meg a korábbi viharban bedőlt fáktól! Ezeken felkereshetjük a környék természeti kincseit, az egykor virágzó üvegipar emlékhelyeit.


Hollóstetőről a legkézenfekvőbb célpont Bükkszentkereszt, mely a térség legismertebb hagyományos üdülőhelye. Számos panzió várja itt a vendégeket. Érdemes felkeresni a kis ABC mögött található üvegműves műhelyt. Itt a fiatal mester készségesen megmutatja, hogyan készíti színes üveg mozaikjait ablakokba, lámpaernyőnek vagy falidísznek. A műhely melletti kis üzletben saját termékei mellett más kézműves üvegtermékeket is árul és berendezett egy magánkiállítást a környék többszáz évre visszatekintő üvegiparának tárgyi emlékeiből.

Kihagyhatatlan program egy Lillafüredi kirándulás. Ehhez saját jármű hiányában jól használható az Eger – Miskolc főúton közlekedő, vagy a Bükkszentkeresztet kiszolgáló autóbuszok egyike.

palotaszallo1

Lillafüred számos látnivalóval várja látogatóit. Legjelentősebb a Palotaszálló. Előtte kellemes sétát tehetünk a Függőkertben. Innen juthatunk el az Anna-barlang bejáratához, majd azon túl az ország legmagasabb vízeséséhez. A Palotaszállóval szemben található Lillafüred másik nevezetessége, a Hámori-tó. Ezen lehet csónakázni, és nyugati partján nem megerőltető túrát tehetünk.

A térség nevezetessége a kisvasút, mely Miskolcról indulva Lillafüred érintésével egész Garadnáig viszi utasait. Útja a Garadna-völgyben vezet. Érinti a Fazola kohót és a Pisztrángtelepet. A völgyben kellemes sétát tehetünk a tanösvényen.

A Lillafüredi vasútállomástól az országúttal párhuzamosan haladva Eger felé érjük el a Szent István-barlangot. Közben hangulatos parkon, üdülőházak és panziók között vezet utunk. Érinti az ajándéktárgyakat és kézműves termékeket árusító standokat és büfék, vendéglők egész sorát. Ezen a részen van az egykori kemping helyén a Sport- és Kalandpark és a libegő a Jávorhegyre. Itt Oxigén sétaút és Rollerösvény is várja a látogatókat.

És ha valaki nem akar programot csinálni, nagyon kellemesen eltölthető az idő a kemping szép környezetében.